Zsokékrónika – futballsztár is nyeregben

Nagy fejlemények szeretett zsokéink háza táján.

 
 
 
Michael Owen, a Manor House Stables tulajdonosa már nem csak a lovai mellett foglal majd helyet. Fotó: The Times
 
Michael Owen-t egykor a stadionokban tízezrek ünnepelték, mára azonban a futballpálya gyepét a lóverseny zöldjére cserélte: a Liverpool, Real Madrid és Manchester United egykori csatára a lósportra nyergelt át, és már felsőkategóriás trófea is bekerülhetett tulajdonosi vitrinjébe. Ahhoz képest, mennyi időt töltött már a csodás négylábúk világában, idén került először egynek is a hátára. De nem utoljára: november 24-én Ascot királyi gyepén egy jótékonysági futamban már zsokédresszben láthatjuk Owen-t! „Megtanulni lovagolni és versenyezni már egy régóta érlelődő célkitűzés nálam, melyre profi labdarúgóként nem volt lehetőségem. Most célpontommá vált, hogy megmérettessem magamat a The Prince’s Countryside Fund Charity Race-ben. Alig várom már, hogy nekiláthassak, és biztos, hogy hosszú ideig tartó kemény munkával fog járni, de már tűkön ülök.”
 
A 2010-ben alapított jótékonysági verseny minden évben 1,5 millió font fölött képes adakozni a brit mezőgazdászoknak, a vidék fejlesztésére.
 
 
 
 
A négyszeres Gr1-győztes George Baker felfelé ívelő karrierje kényszerszünetet tart. Fotó: The Irish Field
 
 
Az angol zsokék profi „ligájának” tagja, a szeptemberi St. Leger-bajnok George Baker is visszatért hazájába, miután a befagyott St. Moritz tó jegén rendezett hagyományos svájci versenynap első futamában egy három indulót is érintő horror-balesetet szenvedett. Baker lova, Boomerang Bob nem élte túl, lovasa is csak egy hajszállal úszta meg: olyan súlyos ütést kapott a feje, hogy agyában vérzés lépett fel és helikopterrel szállították egy svájci kórházba. A héten azonban már szülőhazájában folytatja lábadozását: egy londoni kórházban fekszik jelenleg intenzív kezelés alatt.
 
 
 
 
William Buick nagy ausztrál feladat elé néz. Fotó: Sport360
 
 
A brit lovasok egy másik kiválósága pedig pont elhagyja országát: William Buick a hétvégén Ausztráliába repül, hogy kollégáját helyettesítse az egyre jobban felpörgő ausztrál szezonban. Az ötödik kontinensen valahogy nagyon rájár a rúd a Godolphin első számú lovasaira: James McDonald-ot eltiltották, miután olyan lóra tett, amire nem szabadott volna, az őt váltó James Doyle pedig februárban bukott Randwick-ban és a pályát már repedt csuklóval és sérült térddel hagyta el. Így jön a képbe most Buick, hogy John O’Shea idomítottjait lovagolja. „Az egyik legjobb dolog a Godolphin csapatban, hogy olyan zsokékat tudunk rögvest hívni, akik bővelkednek a nemzetközi tapasztalatokban. Láthattuk, hogy William és James is mindketten első osztályúak; korábban is jöttek ide, és egyből beilleszkedtek.” - nyilatkozta O'Shea. Buick rövid ausztrál kiruccanásai alatt már több Group-versenyt is nyert, de a Gr1-es kategóriában elért győzelem még várat magára – talán nem is olyan sokáig… Doyle áprilisban várható vissza a nyeregbe.
 
Facebook