Micsoda kezdés

Hétfői ünnepnap révén, aznap délután futják Európa idei első Gr1-es futamát, a Prix Ganay-t.

 
 
 

 
Aidan O’Brien ugyan minden indulóját visszaléptette szerdán és velük főként az írországi versenyekre koncentrál, de még így is egészen parádés társaságot szólítanak majd startgépbe Saint-Cloudban (Gr1, 2100 m). (Hogy miért éppen ott, erről hétfőn olvashatnak nálunk a longchampi átépítés kapcsán.)
 
Persze ezen cseppet sem lepődhetünk meg, hiszen ha megnézzük, hogy kik nyerték az elmúlt években ezeket az összecsapásokat megállapíthatjuk, hogy egytől-egyig világklasszisok, akik kitörölhetetlen patalenyomatokat hagytak a krónikák lapjain. A teljesség igénye nélkül: Cirrus des Aigles (3x – 1x Tréve-et verve!), Planteur, Vision d'Etat, vagy pl. Dylan Thomas és Bago akik később (vagy korábban) az Arc-ot is behúzták.
 
Az idei színpompás és főleg nemzetközi társaság abszolút méltónak bizonyul a nagy elődökhöz, hiszen a 9 induló között 6 korábbi Gr1 nyerőt találunk. És ha már az előbb szóba került az európai csúcsfutam, a „Ganay” idei kiírásában a 2008-as győztes Zarkava fia Zarak, és a 2009-es bajnok Sea The Stars utódja, az első képen látható Cloth of Stars nevezhető favoritnak. Azaz Aga Khan kontra Godolphin, vagy éppenséggel Royer-Dupre kontra Fabre, de ha úgy tetszik Soumillon kontra Guyon meccsre van kilátás, de nagy butaságot követnénk el, ha pusztán e két aspiránsra fókuszálnánk, mert Hawkbill, Potemkin, Erupt és Silverwave még véletlenül sem nevezhető outsidernek. Bármilyen hihetetlen a két négyéves kedvenc sosem találkozott még a pályán.
 
 
 
 
Zarak - thoroughbreddailynews.com 
 
 
Potemkin Andreas Wöhler istállójából német színekben indul, ahogyan Guignol is, aki annak a Cape Cross-nak a fia, aki a múlt héten hagyott itt bennünket.
 
A legmagasabb szinten is beindul tehát a nagyüzem az európai versenytereken, hiszen a Ganay hétfői nyitánya után hétvégén máris jönnek az első klasszikusok a szigetországból. Jó szórakozást!
 
Nyitókép: France Galop/ScoopDyga 
 
Facebook