Egyre feljebb

Beszámolónkban ugyan még kilenc aspiránsról tettünk említést az öreg földrész első Gr1-es futama kapcsán, de végül „csak” hét lovat nyergeltek fel Párizsban.

 
 

 
Az a  hét reménység azonban nem csak a jártatóban festett kitűnően, hanem jól is mozgott: megerőltetés nélkül fordult a mezőny a Prix Ganay (2100 m) befutóegyenesére, ott azonban olyasvalami történt, ami döntően befolyásolta a verseny kimenetelét. A Zarak/Soumillon párosnak egyszerűen nem volt útja (ráadásul a zsoké később ostorát is elvesztette) és mire találtak, a lenyűgöző Cloth of Stars szinte a célban volt. Hiába gyújtotta be Zarak anyjához hasonlatosan a rakétákat, elkéstek - így a második díj került őfelsége Aga Khan vitrinjébe, a belga pedig zsinórban elért három győzelme után a második helyezettnek szóló díjat vehette át Európa idei első Gr1-es versenye kapcsán.
 
A nyerő zsoké, Barzalona szavai: „Ma a legjobbat mutatta meg magából. Azt hiszem, jobban fekszik neki majd a 2400 méter, mint a 2000.” 
 
 
 
 
Andre Fabre idomítottja szépen lépked felfelé. Az idei esztendőt egy Gr3-as sikerrel kezdte 2000 méteren, majd Gr2-ben győzött ugyanerre a távra, most pedig 100-al hosszabbon felért a csúcsra. Sea The Stars-ról pedig már nem is írunk, mert elfogytak a jelzőink...
 
A két négyéves mögött, az ötéves Silverwave érkezett a dobogó alsó fokára. A Godolphin újdonsült csillagára a Prince of Wales's Stakes várhat.
 
 
 
 
Hétfőn kezdte meg idei szezonját Európa királynője, Minding is, mégpedig a Mooresbridge Stakes-ben (Gr2, 2012 m) Naas versenypályáján. Győzelméhez kétség sem férhetett bár csak hárman indultak ellene.
 
Aidan O'Brien: „Nagyon örülünk, hogy elkezdődött számára a szezon és én nagyon elégedett vagyok a teljesítményével. Nagyon jó fizikai állapotban van és lelkes a versenyzést illetően. A Tattersalls Gold Cup lehet a következő számára, de a Lockinge-ot is figyelembe kell venni."
 
Ne feledjék: a hétvégén jönnek az első klasszikusok Newmarketből, és ezzel együtt természetesen az első hároméves csillagok.
 
Fotó: Scoopdyga , Sky Sports
 
Facebook