Krónika – családban marad

Ismerős nevek ismeretlen leszármazottjai készülnek betörni az elitbe. És egy kis hercegnő is megszületett…

 
 
 Első Gr1-es győzelem. Fotó: Horse Racing Nation
 
Nem gyakran látunk európai kihívókat a nemzetközi nagy meetingektől ilyen messze az Államok területére tévedni, de szombati kivételes ellenpéldánk örvendetes véget ért: az ír tréner, Dermot Weld fia, Mark asszisztens trénerként átszelte az óceánt Zhukova-val, hogy aztán egy Gr1-es trófeával térhessenek vissza Írországba. A belmonti Man o’ War Stakes (2200 m; $400,000) ígéretes mezőnnyel kecsegtetett, de az eső „elmosta” a társaság egy részét, így végül csak öten álltak starthoz: Fastnet Rock ötéves lánya pedig ezért úgy győzött, ahogy akart – hat hosszal, könnyedén.
 
„Olyan sok magabiztosságot kölcsönöz neked” – áradozott John Velazquez, ki már csak tudja, milyen érzés jó lovon ülni – nemrég nyerte meg a Kentucky Derby-t elvégre… „Nagyon jól kezelte a gyepet, de hát Európából jőve tudhattam, hogy hozzá volt már szokva az efféle felületekhez. Mikor pedig kértem tőle, hogy induljon meg a célegyenesben, még magasabb fokozatba kapcsolt.” – elemezte a kanca észak-amerikai debütálását.
 
„A Man O’ War már hetek óta a célpontunk volt.” – nyilatkozott Mark Weld. „Jött az eső is, ami nagy segítségünkre volt. Johnny agyon dicsérte őt – azt mondta, nagy jövője lehetne itt. Most egyelőre hazamegy, de a Breeders’ Cup-ra valószínűleg még visszatérünk… Ő egy igazi európai Gr1-szintű kanca. Elvégre nem vered meg oly könnyen Found-ot… (2016-os Alleged Stakes – szerk.) És emellett még hazai tenyésztés is: csikókora óta nálunk van, a nagymamám tenyésztette.”
 
 
 
 
Montjeu még mindig köztünk él - zseniális utódjaiban. Fotó: Twitter
 
 
Fastnet Rock legújabb Gr1-bajnok utódja mellett más világhírű tenyészmén is tovább bővítette eleve hosszú listáját: a 2012-ben elaltatott Montjeu halála napján 57 Group-győztes ivadékkal rendelkezett, vasárnap azonban meglett a 73. is (és 125. black-type)! Az ír tenyésztésű Red Cardinal (képen) a németországi Hoppegarten-ben aratott győzelmet az Olenader-Rennen-ben (Gr2), mely első startja volt azután, hogy a Japánt is megjárt Nightflower mögött érkezett be a tavalyi Preis von Europa-ban (Gr1).
 
Egy várhatóan hasonlóan hosszú, eredményes ivadékokkal teli listát kezdett meg Nathaniel: a Newsells Park-ban már második évben születnek csikók a „King George” és Eclipse Stakes bajnok méntől, de úgy látszik, utódjai későn érnek. A hároméves Enable múlt héten nyerte meg második versenyét, a Cheshire Oaks-t – mely Listed besorolásával apjának első black-type ivadékává lépett elő. A kancát John Gosden készítette fel, és Frankie Dettori lovagolta győzelemre: legközelebb tán Epsom-ban látnánk?
 
 
 
 
Díszes társaságot hagyott maga mögött Enable. Fotó: scoopnest.com
 
 
Jerry és Ann Moss háza táján egyszerre van öröm és üröm: Royal Mo kihagyva a Kentucky Derby-t, Gary Stevens-szel a hétvégi Preakness Stakes-re készült, csakhogy tréning közben eltörte a lábát. „Nagyszerű munka volt ez Gary-től” – nyilatkozott John Shirreffs, Zenyatta és Royal Mo trénere. „Azzal, hogy egyből leugrott, és tartotta a lábát, megakadályozta, hogy tovább ne sérüljön a ló, míg az orvosok gyorsan megérkeztek.” A Graded-verseny győztes telivér szinte még el se kezdte versenykarrierjét, máris véget ért. Már túl van a sikeres műtéten, és úgy néz ki, életben marad.
 
Moss-ék azonban nem csak búslakodhatnak manapság: Zenyatta egészséges kancacsikónak adott életet Medaglia d’Oro-tól! Két, eddig pályát látott ivadéka még nyeretlen: Cozmic One (Bernardini) kétszer állt starthoz, és nem helyezett; Ziconic (Tapit) pedig hat startból egyszer második, háromszor harmadik helyen végzett. Az amerikai csodakancának 2014-ben és 2016-ban is elpusztult egy-egy War Front-tól született csikója.
 
 
 
Az új jövevény. Fotó: zenyatta.com
 
Még több kép a piciről itt érhető el
 
Facebook